Gabonasikló tartása

A gabonasikló (Pl.: Pantherophis guttatus guttatus; a.:Corn snake), mint házikedvenc

Eme impozáns és békés kígyófajjal jómagam 2002-ben találkoztam először. Akik a terráriumi kiállításokat, hüllős rendezvényeket látogatják, általában biztos összefutnak eme faj képviselőiből minden ilyen alkalmon néhánnyal. Akkor még nem tudtam, mennyire közkedvelt, mennyire sokfelé ismert, és mennyi változata van mind színek, mind minták (lásd: a gabonasikló színváltozatai című cikk) tekintetében.

A gabonasiklók megismerése közelebbről persze nem ment azonnal, 2003-ban egy élő kisállat-kiállításon már két példányt láttunk vendégül. Ott kezdődött a szerelem. Ott egy hét alatt (minden nap ott voltam felügyelni) végre több alkalmam nyílt a siklót látni, fogni, és barátkozni vele. Bár sok embert visszataszít, hogy ragadozó, vadászik, élő állatokat öl meg azért, hogy táplálkozhasson, ez valahogy engem mindössze ámulatba ejtett. Belegondolni abba, hogy amit rengeteg ember csak a televízióban lát (magát a zsákmányejtést), én otthon is nézhetem élőben, ez a lehetőség lenyűgözött.

Később, ahogy megismertem a siklókat, megleptek az energiatakarékos anyagcseréjükkel, a felesleges kapkodástól és ugrabugrálásoktól való tartózkodásukkal. A rágcsálók, a halak, akiket addig, mint házi kedvencet ismertem, mind „jópofa”, izgő-mozgó állatok voltak a siklókhoz képest. Ugyanakkor láttam kiállításon pókokat, akik ha épp nem táplálkoztak, vagy valami komoly okuk nem volt a mozgásra, szintén szoborként, mozdulatlanul voltak a helyükön. A siklók valahogy a két véglet között, a nyugodtságot, a türelmet, de nem az „élettelenbe merevedést” sugallták nekem. Ez is egyik oka, hogy később magam is siklótartó lettem.

A faj leírása

A gabonasikló (Pantherophis guttatus guttatus, vagy „leánykori nevén” Elaphe guttata guttata) a hüllők osztályán (Reptilia) belül a kígyók közé (Srepentes), ezen belül pedig a valódi siklók (Colubridae) családjába tartozó faj. Közepes termetű sikló, általában 100-120 cm körülire nőnek, de akár 160-70cm-re is megnőhetnek.. A kifejlett hímek általában hosszabbak, mint a velük egyidős nőstények.

Színezete

Alapszíne általában a világos pirostól a szürkéig hajló árnyalat, vagy több ilyen szín keveréke, hátán általában sötétebb vörös, fekete kontúrral „körberajzolt” nyeregfoltok találhatók. A haspajzsok általában fekete és fehér, szinte egyedenként változó mintázatot alkotnak. Fénykép alapján könnyebb őket azonosítani, akinek több siklója van, általában a mintázat szerint ismeri, és meg tudja különböztetni őket.

Ivari különbségeik a gyakorlatlan szemnek szinte felismerhetetlenek. Bébi siklók esetében még a rutinos szemlélő is könnyen tévedhet. Valójában a különbség mindössze annyi, hogy a hím siklóink farokhossza arányában nagyobb, mint a nőstényeké. Ezt úgy kell érteni, hogy ugyanolyan (pl. 120cm) méretű siklók esetében a hím farka (a kloákától a farok vége felé) hosszabb, és a farok töve a nőstényénél vaskosabb. Persze egyértelmű, biztos különbséget állatorvos, vagy avatott tenyésztő tud tenni, az úgynevezett „szondázásos” módszerrel. Szokták mondani: a szem csalhat, de a szonda nem hazudik”.

A magam tapasztalatában már arra is volt példa, hogy megszondáztunk egy siklót, több alkalommal is, és összehasonlítottuk más, ismert ivarú siklók szondázásával a „kapott eredményt”. Egyértelműen hímnek véleményeztük. Majd egyszer csak letojt. Ennyit a szakemberségről. Ugyan láttuk, hogy kell, tudtuk mit nézzünk… mégis képesek voltunk eltéveszteni.
A hímek farkában lévő párzószervet, a hemipéniszt egyébként (főleg fiatal korban) kézzel is elő lehet csalni, ez is „biztos” támpontot ad az ivarok megkülönböztetéséhez. A nősténynek nincs ilyen villa alakú, hosszúkás szerv a farkincájában. Egy év alatti siklók esetében előszeretettel használjuk ezt a módszert is, mert gyors, egyszerű, és vélhetőleg kevesebb kellemetlenséggel jár az állatka számára, mint az eszközös beavatkozás.

Származása

A gabonasikló az Amerikai földrész, Északi felének állata, az eddig általam fellelt szakirodalmak alapján az USA Keleti harmadának Déli felében jellemző.
A természetben a mérsékelt égövi erdők (főként lombhullatók) és erdőszélek lakója. Emberlakta területeken az emberek tevékenysége nyomán megtelepedett rágcsálókat (magtárak, takarmánytárolók) pusztítja, ezért akik ismerik, örülnek a jelenlétének.
A hőmérséklettől függően a nap bármely szakában aktív lehet, így élőhelyén szinte bármilyen időpontban találkozhatunk vele.

Tartása

Siklóinkat az egyszerű etetés, kezelés, és megbízható feljegyzések lehetőségét biztosítandó, leginkább egyesével szoktuk elhelyezni. HA több hasonló korú, azonos ivarú állatot tartunk, és több időnk van velük foglalkozni, akár több siklót is tarthatunk egyazon terráriumban.
Bébi siklókat, akár kereskedésből, akár tenyésztőtől vásároljuk, általában kis műanyag dobozban visszük haza. Ez a doboz néhány hónapos koráig megfelelő szállás lehet a siklónak. A dobozból, a növekedéssel „arányosan”, először egy kisebb terráriumba célszerű tenni az állatkát, majd később, ha azt is kinőtte, akkor a ”végleges”, nagyméretű terráriumot foglalhatja el. Méretek tekintetében célszerű igyekezni, hogy a terrárium (akár a kicsi, akár a végleges), lehetőleg a bele kerülő állat hosszával arányos legyen. Tehát, ha egy 50cm körüli kis siklónak készítünk/vásárolunk terráriumot, akkor lehetőleg ne legyen rövidebb ennél a testhossznál. De sokkal nagyobb sem. Túl nagy terráriumban „elveszik” az állat, mindamellett nagyon félénkké válik, elbújik, mint a természetben. Túl kis terrárium esetén pedig személyes territóriumnak, "intim zónának" tekinti az egész terráriumot, így minden benyúlást, minden mozgást a terráriumon belül kétféleképpen fog azonosítani: vagy táplálék, vagy ellenség. Mivel a kis helyen már elbújni nem tud, védekezésképpen látszat-, vagy valódi támadást indít. Amit persze mi, gazdik, nem szeretünk.

Kifejlett állatok esetében a fellelhető szakirodalmak kisebb eltérésekkel ugyan, de valamivel a teljes testhossz méreténél kisebb terrárium élhosszt javasolnak. Azaz a 120 cm-s sikló lakásául a legtöbb szakirodalom 80-110cm hosszú, és 30-50cm széles terráriumot javasol. Mindenhol hozzáteszik, hogy amennyiben tudunk nagyobbat, az nem baj. Minél nagyobb a terrárium, annál könnyebb megoldani, hogy ne mindenhol legyen egyforma meleg benne.. Pl. egy hosszabb terrárium egyik „oldalában” spotlámpás megvilágítást alkalmazva egy meleg napozóhelyet tudunk kialakítani, míg a másik végében sötétebb és hűvösebb van. A sikló meg eldönti, hol akar lenni. Eredendően az emésztéséhez a 22°C megléte fontos, így ennél melegebb, 23-30°C közötti hőmérséklettartományt érdemes megcélozni a terrárium és a fűtése megtervezésekor. A szellőzés még egy komoly dilemma, a tervezéskor erre ügyelni kell.. Lehetőleg párás maradjon a terrárium levegője (valamivel párásabb, mint a szobánk), de ne legyen gőzfürdő. HA kevés a szellőzés, penészt fogunk találni.. ha huzat van, megfázhat a siklónk. Ráadásul feleslegesen fűtöttünk.

Magyarországon van törvény, ami szabályozza az állattartás ezen (megfelelő hely kialakítása) részét. Mikor én a siklókkal kezdtem ismerkedni, akkor még csak a veszélyes állatokkal kapcsolatban volt ilyen törvény, abban a kígyó testhossza, mint a terrárium MINIMÁLIS hossza volt meghatározva. A kígyó hosszának fele, mint a terrárium szélességének minimuma. Ugyanakkor a terrárium magassága szintén a kígyó hosszának a felével volt hasonlatos a törvényben.

Így konkrétan én 2-3 felnőtt állatnak (de már egynek is) egy 150x70cm alapterületű, és 60cm magas terráriumot építettem. Egynek teljesen kényelmes, de 2-3 felnőtt állat is talál magának benne teret és búvóhelyet (persze megfelelő hátterezés, teraszok, és mászóágak alkalmazása mellett.
Másik komoly kérdés, a terrárium anyaga.. Üveg, vagy fa? Általában eme kettő anyagot használjuk. A bútorlap, OSB-lap lényegesen olcsóbb és sok esetben könnyebben kezelhető, megmunkálható (és adott baj estén könnyebben pótolható), mint az üveg. Az üveg egyébként szép, és vízhatlan (ami a bútorlappal kapcsolatban sajnos nem mondható el, és a párás környezet idővel tönkreteszi a bútorlapot). Részletesebben a terrárium méreteiről, készítéséről külön cikkünk foglalkozik.

Terrarisztikával foglalkozó barátaim, ismerőseim, és az elolvasott szakirodalmak alapján két alap-talajt „látok” gyakorinak: földes, és föld nélküli talajt. A földes talaj virágfölddel kevert fenyőkéreg, vagy virágfölddel kevert kókuszrost, vagy virágfölddel kevert kavics, vagy virágfölddel kevert tőzeg szokott lenni.

A föld nélküli talajként általában egyszerűbb, és kevésbé „sáros” benyomást keltő kókuszrost, tőzeg, fenyőkéreg, esetleg kukoricacsutka-alom használatos.

A beszerezhető talajfajták közül a magam részéről a kókuszrostot szeretem leginkább, mert kis táskában hazavihető, kevésbé poros, és elég apró „szemű”. Könnyű tisztán tartani, nem jellemző rá a penészedés.

Ami fontos: ne legyen poros, és ne penészedjen.

Terráriumunkat (mérettől függetlenül) célszerű úgy berendezni, hogy a sikló biztonságérzete meglegyen, azaz találjon egy olyan kis zugot (vagy lehetőleg többet), ahol úgy érzi, biztonságosan elbújt. Ez lehet egy félbevágott, vagy fejre fordított, akár eszkimó kunyhót utánzó virágcserép is, de egy nagyobb darab faág is, ami alatt „láthatatlanná” tud válni.
Mindenképpen kell egy megfelelő méretű, vagy flancosabb terráriumban több különböző „fürdőtál”, itatótál, Amelyikben elfér a sikló összetekeredve (vedlés előtt, pláne nagy melegben képesek órákon át a vízben fürdeni), és amiben lehetőleg friss ivóvíz legyen mindig az állat előtt. Egy régi mondás, egy terrarista társamtól hallottam:
„CSAK OLYAN VÍZ LEGYEN AZ ÁLLATOD ELŐTT, AMIT TE IS MEGINNÁL!!!”

Ha a hátteret nem tudjuk teraszosra elkészíteni, vagy csak az otthonosságot akarjuk mászóágakkal növelni, ügyeljünk az ágak rögzítésére. Kellemetlen azt látni iskolából, munkából hazaérve, hogy kedvencünkre ráborult a mászóágként betett fadarab. És kellemetlen, mikor a felborult tereptárgy agyonnyomja, vagy megsebesíti kedvencünket. Ezért is szeretem a bútorlapból készült terráriumokat: lehet a falakhoz, a plafonhoz csavarozni a tereptárgyakat. Egyébként az új állattartási törvény előír terráriumonként/állatonként KÉT olyan „teraszt”, napozóhelyet, amit kényelmesen tud használni a sikló. Magának a törvénynek célszerű utánanézni egy törvénytárban, vagy (mint én is tettem), a terrarisztikával foglalkozó oldalak valamelyikén.

Az akvarisztikából már ismerős volt számomra, hogy a terráriumba helyezés előtt célszerű minden (főleg természetből, erdőből hazahozott) tárgyat valahogy lefertőtleníteni, csírátlanítani (sterilizálni). Több szakirodalomnak is nevezhető cikk írja a forrázást, máshol a mikrohullámú sütőt javasolják, de az egyszerű, kényelmes, és biztonságos módszert Dr. Gál János és Kósa Gábor cikkeiben olvastam: Frontline spray. Elegendő ezzel befújni, megdörzsölni az adott követ, faágat (persze megmosás, és „kaparászás” után), a nem kívánatos atkák elpusztulnak.

Takarmányozás

Siklóinkat terráriumunkban célszerű a testméretükhöz arányosan megfelelő egérrel, esetleg kisebb patkányokkal, a sikló korától, méretétől, kondíciójától, és az egyszerre elfogyasztott táplálékállat mennyiségétől függően 4-14 naponta (kicsiket gyakrabban, a felnőtteket már ritkábban) etetni. A természetben ugyan megesznek akár kisebb madarakat, fiókákat is, ha sikerül zsákmányolniuk ilyet, de terráriumi körülmények között a hüllős boltokból legegyszerűbben és olcsóbban ezen táplálékállatokhoz jutunk hozzá, ugyanakkor a madarak több szakirodalom együttes véleménye szerint komolyabb fertőzésveszélyt hordoznak, mint a rágcsálók. Többen beszámoltak verébbel vagy napos csibével való etetés kapcsán híg, bűzös ürülékről, ami szobai tartás során nem kívánatos dolog.

Hallottam pár embertől, hogy „fogott” egérrel etetnek. Én is próbáltam a dolgot. Élve fogó egércsapdát állítottam, a befogott egereket sajnos sok esetben bolhásnak láttam. Ezen kívül láttam már atkás egeret is, azt se szívesen adnám a kígyóimnak. És ebből kiindulva nem is tartom valami biztonságosnak a vadon fogott takarmányállatokat. Akár a beteg, akár a gyanúsan sovány eleségállat okozhat nekünk, hüllőtartóknak meglepetést, amennyiben siklónk is megbetegszik. Ezért is célszerű megbízható tenyészetből, kereskedésből beszerezni a takarmányt. Gyakran merül fel a kérdés, főleg kezdő hüllőtartóktól, hogy pl. ízeltlábúakat adhatnak-e a gabonasiklónak. Tapasztalataim szerint a rovarokat nem ették meg a siklóim. Számomra meglepetésként azt olvastam több helyen, hogy természetes élőhelyükön a fiatal siklók képesek kis gyíkokat zsákmányolni.
Magyarországon a gyíkok, csakúgy, mint a többi hüllő (és a kétéltűek is!) védettek, befogásuk, begyűjtésük tilos!!!
Több alkalommal okozott kellemetlen perceket a 4 sikló etetése, amikor ugyanazon nagy terráriumban laktak. Előfordult, hogy ugyanazt az egeret kapták el, vagy a már leölt egeret egymástól vették el. Hallottam már olyanról is, hogy két sikló ugyanazt az egeret kezdte el nyelni, és ebből tragikus baleset lett.. egyik sikló lenyelte a másikat. Látni ilyet nem láttam, de épp ennek, és a már említett „egymás elől való levadászás, erőszakos rablás” elkerülése végett javaslom azt, amit a szakirodalmak is: egy dobozban, vagy egy terráriumban egyszerre csak egy siklót etessünk. Aki ezt nem tudja egyazon időben megoldani, annak javaslom, hogy egyszerre egy állatot vegyen ki a terráriumból, és etessen műanyag dobozban. Majd utána a jóllakott állat mehet a helyére, és a következőt etesse. Így nincs félreértés, látjuk, melyik mit és mennyit evett, ugyanakkor nem szedik el egymástól a kaját.

Teleltetés

A jobb tenyészeredmény, a jó szaporulat egyik előfeltétele a teleltetés. A természetben is mérsékelt övi siklók télen pihennek, elbújnak a hideg elől, a föld repedéseibe, odúkba, gyökerek alá, ahol védelmet találnak a kemény fagyok elől, és ahol lelassult életműködésekkel téli álomban töltik a hideg, mozgásszegény hónapokat. Ezt a hűvös, koplalós időszakot szoktuk „utánozni” azzal, hogy egy-egy műanyag dobozba (persze lehet másba is, de nekem ez vált be) teszem állatkáimat, és az ősz végén már 3-4 hétig nem kapnak enni, hogy kiürüljön a bélrendszerük. Aztán, mikor már a tél jön, a műanyag dobozokkal együtt (de továbbra is egy doboz – egy sikló) mennek a pincébe, ahol a kényelmes, kellemes, fagymentes 9 – 14°C-os hőmérsékleten, aránylag sötétben töltenek 2-3 hónapot koplalva. Ivóvizet ilyenkor is célszerű az állatoknak biztosítani, bár konkrétan látni egyszer sem láttam a telelés közben, hogy ittak volna. Az ideális az lenne, ha a 3-4 hét koplalás után a hőmérsékletet nem egyszerre, hanem apránként csökkentenénk , utánozva a kinti ritmust, a folyamatos lassú lehűlést. Aki ezt meg tudja oldani, az (és az ő állatai) jár igazán jól. Én ezt úgy tudtam kivitelezni, hogy a fűtött terráriumból a fűtetlen, de szobahőmérsékletű dobozba kerültek. Majd a doboz került hűvösebb helyiségbe. Majd még hűvösebb helyre kerültek a dobozok, végül a pincében landoltak. Az egyes „fokozatok” kb. egy-egy hétig tartottak. Tavasszal ugyanezt játszottuk el visszafelé (nálam ez konkrétan két hónappal a pincébe kerülés után történt), majd mikor már egy hete a kellemes, meleg terráriumban voltak az állatok, akkor kaptak először enni, de nem mindjárt „rendes” méretű felnőtt egeret, hanem első két etetésre csak kisebb, nyíló szemű, aránylag kisméretű egérkét adtam nekik. Ezt azért csináltam így, mert a nálam tapasztaltabbaktól így hallottam: az anyagcsere tavaszi beindulása előtt, a téli pihenés alatt „sorvadt” bélrendszer még nem képes azonnal teljes kapacitással üzemelni, kell némi idő az újrafejlődéséhez (regeneráció).

Pároztatás

A telelés (ébresztés) után néhány héttel általában egy vedlés következik (a jól tartott állatok általában 4-8 hetente amúgy is vedlenek), így ezt az ébresztés utáni első vedlést „POSZTHIBERNÁCIÓS” vedlésnek mondjuk. Ezt mindenképpen célszerű megvárni a pár összerakásával, azaz, ezen vedlés előtt nem célszerű pároztatni. Mondják, hogy a kígyóknál a „lány menjen a fiúhoz”, azaz a nőstényt tegyük át a saját terráriumából a hímhez a párzás idejére. Ebben még nem vettem észre különbséget, hogy melyik megy hova, és akkor mi lesz. Amikor a hímet tettem a nőstény mellé, akkor is voltak tojások, meg lettek kicsik, meg ellenkező esetben is. Még azt sem tudom mondani, hogy az arány (tojások száma, viasztojások aránya, vagy kikelő kicsik aránya) számomra észlelhetően más lett volna egyik, vagy másik esetben. Ehhez még nem vagyok elég tapasztalt. De mondják a hozzáértők. Bizonyára nem véletlenül. Tapasztaltabb tenyésztők útmutatása alapján én néhány hétig (az érési vedlésig), vagy a graviditás egyértelmű látszatáig együtt hagyom a párokat, így ha elsőre nem is lenne szerencsés a nász, a többedikre is kapnak esélyt.

Vemhesség

Általában a sikeres párzást követő 4-6 hétig tart. Hallottam olyan siklóról, amelyik a pár összeengedése után 32 napra tojt le, és hallottam elméletileg 45-48 napos vemhességről is. Persze kérdés, hogy utóbbi esetben a pár összerakása után mennyivel történt a sikeres párzás.
A vemhes nőstény eleinte komoly étvágyat mutat, azaz lényegesen többet fogyaszt, mint egyébként. Majd, ahogy a tojások fejlődnek a testében, egyszer csak beszünteti a táplálkozást. Hiába kínáljuk, nem fogadja el a kaját. Eddigre általában már észlelhető, hogy a „dereka” körül, és attól hátrébb láthatóan vaskosabb. (Locsolótömlő-alkat). HA elmúlt a párzás után kb. 4 hét, várható, hogy az úgynevezett ÉRÉSI vedléssel a tojásrakáshoz „átöltözik”, azaz leveti a kismamaruhát. Ez után kb. egy héttel várható a tojásrakás.
A tojásokat nedves, sötét helyre szereti letojni, ezért célszerű egy doboz elhelyezni a terráriumban, amit nedves, már-már vizes-tocsogós tőzeggel pakolunk meg.
„Tojató közeg”-nek használhatunk kókuszrostot, virágföldet, egyéb használatos terráriumi talajt, de nálam ez volt a legegyszerűbb. A tojó-dobozt sokan úgy készítik el, hogy a teteje levehető legyen, de oldalt van egy lyuk, amin be-ki járkálhat a kismamánk. Én egyszerűen sajnáltam volna kilyukasztani a dobozt. Levettem a tetejét, és működik. Tető nélkül sincs túlvilágítva, és használja mind a három anya. Abba tojnak le rendszeresen. Egyszer egy igencsak váratlan tojásrakás a teljesen száraz kókuszrost-talajon, pont a spotlámpa alatt történt (arra nem készültem, nem számítottam rá).

Tojások

Ha a vemhesség rendben zajlott, és megvan a megfelelő idő, és hely, akkor nőstényünk lerakja a várva várt tojásokat. Ezek darabszáma általában 5-35 között változó, a nőstény méretétől, korától, általános kondíciójától, a teleltetéstől, stb. függően. Egyszer egyik nőstényem 40 tojást rakott le, de abban alig volt valóban életrevaló. A nagy többsége „viasz” volt, azaz terméketlen, szaporítás szempontjából értéktelen. Ezek kisebbek, puhábbak, sárgábbak a termékeny tojásoknál. Ránézésre csillognak, és kimondottan „viasz” kinézetűek.
A termékeny tojásokat, ha már az összeset lerakta az anya (nem őrzi őket sokáig, általában másnapra elhagyja a „fészket”), célszerű az addigra elkészített és beüzemelt keltetőbe tenni. Arra vigyázzunk, hogy lehetőleg a tojásokat ne forgassuk fel. Azaz, a tojás ugyanazon része legyen az ég felé, mint ami akkor is ott volt, mikor megtaláltuk. Előfordult, hogy korán ki akartam szedni a tojásokat a fészekből, az anyjuk még ott volt velük, és vele közösen frankón széttúrtuk a fészket. Talán ezek után nem meglepő, hogy a tojásokból nem kelt ki minden kicsi. Illetve, hogy több tojás is kiesett a keltetés másfél két hónapja alatt. A terméketlen tojásokat célszerű eltávolítani a többi közül. A többit, pláne, ha egymáshoz ragadtak, nem kell piszkálni, szétrángatni, úgy egy az egyben mehetnek a keltetőbe.
A tojató doboz használatának megvan az a gyakorlati előnye, hogy amennyiben úgy látjuk, csak termékeny tojás van benne, akár a dobozzal együtt is (ez a legkényelmesebb) tehetjük őket a keltetőbe. Bolygatás nélkül.

Keltető

A tapasztaltabbak és a szakirodalom ajánlásait követve (meg mivel amúgy is akvarista vagyok), kerítettem egy 30-40 liter körüli, épp használaton kívüli akváriumot, ebbe lefektettem egy téglát, engedtem bele annyi vizet, hogy kb. a téglát ellepje. A vízbe egy hőfokszabályozós akváriumi fűtőszál, a téglára a műanyag doboz a keltető talajjal (én tőzeget használtam eddig minden alkalommal, és bevált, bár olvastam sokféle más ötletet), meg a tojásokkal. Az akvárium tetejére üveglap, ami annyira takarjon, hogy a bébi sikló se tudjon kimenni a résen. Mikor ez mind megvolt, akkor derült ki, hogy amit a szakmában mindig kihangsúlyoznak, hogy a tető ferdén kerüljön az akváriumra, hogy egy oldalra csorogjon le róla a lecsapódó pára, az nálam véletlenül „magától” megoldódott.. eleve az állvány, amin az akvárium volt, már picit dőlt a fal felé. Másik módszer az üvegtető „döntésére”, hogy kis fém kampókkal, vagy hajlított fém lapokkal „akasztjuk fel a tetőt. Lásd kép.

A keltető hőmérsékletét célszerű 26-30°C közöttire belőni, így a megfelelő magas páratartalom mellett 60-70 napos kelési idő a várható. A túl magas pára, és a levegőtlenség megindíthat itt-ott penészedést, ami a tojásoknak nem kedvez. Ennek megelőzéseként a szellőzést úgy oldottam meg, hogy akváriumi levegőpumpából egy levegőcsövet származtattam a keltetőbe is, így mindig cserélődött lassan a keltetőben lévő levegő is.
A tojásokat tartalmazó dobozra az 50. nap táján már célszerű egy „szökéslassító eszközt” alkalmazni, ami akár egy darab szitaszövet, vagy harisnya, vagy akár függönydarab is lehet, a lehetőségeinktől függően. Igazából a lényege, hogy a kikelő kicsik ne mászkáljanak a meleg vízbe, meg ne szökjenek ki a keltetőből.

A kikelő kicsikkel kapcsolatban komoly tanulság volt számomra, hogy nem úgy megy a kelés, amint elképzeltem: álmaimban úgy zajlott, hogy felhasítja a kicsi a tojáshéjat, vesz két, három nagy levegőt, majd már mászik is elő.

A valóságban nehezemre esett türelemmel megvárni, mire a felhasadt tojásokból MÁSNAP előbátorkodtak a kis siklók. Olyan is volt, életem első fészekaljának kelésekor, hogy „segíteni akartam”, kizavartam szegény kicsit a tojásból. És akkor láttam meg, hogy még a szikanyag egy része a tojásban van, a menekülő kicsi meg húzta maga után… Persze akkor még nem tudtam ezt mire vélni. Tanulság: majd a kicsi kijön, ha már a szikanyag felszívódott a hasába, és záródott a hasfala (emlősöknél ott van a köldök).

Ha egy kicsi már feltépte a tojáshéjat, nagyon-nagyon életképtelennek kell elennie, hogy ne jöjjön elő! A legjobban akkor járunk, ha türelmesen megvárjuk, míg kikelnek. Aki nem kel ki magától, az általában gyenge és életképtelen lesz. Azt kár erőltetni, a természet nálunk sokkal jobban tudja a dolgát. Akkor is, ha ez nekünk fájdalmas.

Bébik nevelése

Az egyszerű és követhető, korrekt nevelés egyik számomra fontos része, hogy tudjam visszakeresni, melyik sikló mikor mit csinált, hogy viselkedett, milyen lehetséges gond adódott vele. Ezért a kelés sorrendjében szinte „azonnal” (a keltetőből való kikerüléskor) egyesével, külön kis dobozokban helyezem el őket. a dobozokat külön-külön megjelölöm, a kikelt kicsi anyja, és a kelés sorszáma alapján (pl.: Sziszy második bébije: Sz2; vagy Ügyi tizenhatodik babája: Ü16). Persze el is nevezhetném a kicsiket, de 3-4 anyától körülbelül egyszerre kikelő mondjuk 50-80 kicsit elnevezgetni komoly feladat, ráadásul ez a betű-szám kombináció gyors, követhető, és máris információval bír a kicsi felmenőivel kapcsolatban. Innen már csak egy lépés, hogy egy nagy táblázatban, vagy egyenként, siklónként kis etetési naplókban, füzetekben jelölgessük, melyik mikor mit kapott, mekkorát vedlett, mit fogadott el, kellett-e esetleg tömni, vagy visszahányt, vagy egyéb érdekes dolog történt-e vele (pl. szökés). Van, aki nem jegyzetel, de az olyan „tenyésztő” valószínűleg más módon jegyzi meg a sok kicsi közül, melyik a problémás. Vagy eladja jónak a problémást is? Ha nem visszakereshető valami, én magamban például nem bíznék meg. Mert képes vagyok el felejteni dolgokat. Ezért inkább, ami fontos, leírom.
Szóval a macerás részt megbeszéltük. A szép a dologban, hogy kb. két hetes korukra a bébik levedlenek, és utána már többnyire hajlandóak táplálkozni is. Ilyenkor 1-2 napos, csupasz bébi egérrel meg lehet őket kínálni. Ebben az első etetésben nem kell nagy mennyiségű kajálásra készülni, nem fognak 4-5 kisegeret befalni elsőre. sajnos olyan is van, amelyik ilyenkor még nem akar enni. Leginkább működő a táplálékot „visszautasító” kis siklók esetében, hogy békén hagyjuk őket, sötét, meleg helyet biztosítunk nekik, és pár nap múlva újra kínáljuk őket. Egyébként a bébiket ilyenkor még célszerű akár heti 2 alkalommal is megkínálni kisméretű bébi egérrel. Ha esznek, pár nap emésztés után ürítenek, és a következő napon már kaphatják a következőt. HA nem esznek egy hónapon keresztül, még mindig nem kell őket elsiratni. Ilyenkor keressünk fel tapasztaltabb kígyóst, és majd ő segít a továbbiakban (elhelyezés, esetleg tömés, orvoshoz vinni, stb.).
Ha még csak néhány lakalommal nem akart enni a kicsi, akkor ki lehet próbálni elsőre azokat az ajánlott, és többnyire bevált trükköket, amikkel a fórumok és a siklós cikkek is tele vannak:
- melegebb, sötétebb, még kevésbé zargatott helyre pakolás,
- bábozás, kisegérrel hergelés
- megvágott orrú kisegérrel való kínálás, éjszakára összezárás a dobozban a kajával, stb.).
Ezek valamelyike többnyire eredményt szokott hozni. ha mégse, akkor tapasztaltabb ember segítsége jól jöhet.
Mint egyébként mindenben, amit újonnan kezdünk el. Akár modellezés, akár terrárium-építés, akár siklónevelés.


TomNewman, alias Mészáros Gyula

(Forrás: www.cornsnake.hu)