Az afrikai házisikló (Lamprophis fuliginosus) tartása és tenyésztése

Saját kép

Neve a lapján (fuliginosus-kormos-lat.) fekete állatot várnánk, de az izmos, mozgékony, az ágak közt is ügyesen mozgó kígyó, színe a drapptól egészen csokoládébarnáig lokálisan eltérő lehet, emellett ismertek ún. zöld, illetve vörös változatok is. Ezt az egyhangú, minta nélküli barnaságot kétoldalt, a rostrumtól a fej közepéig húzódó világos csík teszi élményszerűvé, kiemelve az apró pikkelyekkel ékített testegyszerű tökéletességét. Életük kezdeti szakaszában a kígyófiak lehetnek foltosak, ezt a mintázatot a test elülső részén egyes esetekben a kifejlett egyedek megtarthatják, de legtöbbször egyszínűekké válnak, hasonlatosan a szivárványos boa (Epicrates maurus) egyedfejlődése közben bekövetkező szín és mintaváltozáshoz. A hasi pikkelyek szinte minden esetben gyöngyházszínűek.

Földrajzi elterjedése nem különben hatalmas, jelenléte a Szahara homokdűnéitől délre szinte egész Afrikára jellemző. Élőhely tekintetében nem válogatós, így rábukkanhatunk a bozótosokban, ligetekben, és a szavannák tágas területein, ahol a gyep és cserje szinten mozog, akár a tengerszint feletti 2400 méteres magasságig. Magyar és angol (African house snake) neve egyaránt utal könnyen alkalmazkodó természetére, ugyanis gyakorta jelen van a települések közelében, ahol az ott elszaporodott rágcsálókat fogyasztja.

 A nagyobb testű nőstény kígyók 90-120 cm hosszúságot érhetnek el, míg a rövidebb, cingárabb felépítésű hímek mindössze 60-75 centiméteresre nőnek. A megtermett nőstények súlya elérheti az 500 grammot, míg a hímek nagyjából 200 grammot nyomnak.

Az ivarok felismerését a testméreten kívül a farok formája és relatív hosszúsága teszi lehetővé. A hímek farka hosszabb, hengeresebb, vége kúpos, a nőstény állatoké pedig rövidebb, hirtelen keskenyedő. Azonos korú állatok csoportjának, vagy egy fészekalj ivar arányának meghatározásánál egyszerű ezt a metódust követni. Szondázásra csak extrém esetekben van szükség.

A terrárium berendezése lehet puritán, tőzeggel, földdel, kókuszrosttal almozhatunk, búvóhely és néhány mászóág elhelyezése növeli az állatok komfort érzetét. Kerüljük a darabos, éles, hegyes aljzat használatát, mert ezek darabjai mohó, agresszív táplálkozású kígyóink szájába kerülve vesztüket okozhatják. Eredeti élőhelyük relatíve száraz, de mindig álljon rendelkezésre tiszta ivóvíz, ez a páratartalom fenntartása miatt elengedhetetlen, s az állott, esetleg piszkos vízből az állatok nem vesznek magukhoz. Legyen továbbá olyan hely, amelyet erősebben nedvesítünk, evvel biztosítjuk a vedlési folyamat zavartalan, egészséges lezajlását.

Mivel e faj egyedei leginkább az éjszakai órákban aktívak igazán, UV megvilágításra kevéssé van szükségük. A hőmérséklettel szemben támasztott igényeik sem magasak, ezen a téren is tágtűrésűnek bizonyulnak. Én a terrárium legmelegebb pontját 30 °C körül állítottam be, míg a hűvös terület 20 °C környékén állapodott meg, ez választási lehetőséget teremtett, hogy szükségük szerint a megfelelő hőmérsékletű tartományba helyezkedjenek. Itt, fénymentes megoldás gyanánt fűtőkábelt helyeztem el az egyik sarokban, s ugyan ennek az oldalnak a negyedéig. Használható még erre a célra fűtőpad, és kerámiából készült, fénymentes izzó. A napi fotoperiódust az ablakon a szobába világító Nap természetes járása biztosította. Télen, a legsötétebb időszakban (Január első fele) én nyugalmi időszakot vezettem be, másfél, két hónapon át a fűtőtestek kikapcsolásával, az etetés szünetelteltetésével, az állatokat 15 °C –os hőmérsékleten tartom. Ez a szaporodás szempontjából szükségtelen, de jó hatással van a kígyókra.

Viselkedésük, attraktív megjelenésük némi agresszióval párosul, de könnyen kézhez szoknak, ellentétben a gabonasikló félékkel (Pantherophis genus) a fej mögötti fogásra idegesen reagálnak, harapásuk kellemetlen, szorítások a fent említett siklófélékénél erőteljesebb.

Táplálásuk sem ismer különösebb nehézséget, szinte minden önmaguknál kisebb, gyengébb állatot legyűrnek, és elnyelnek. Falánkságuk miatt mindig a megfelelő méretű táplálékállatot adjuk nekik, különben belepusztulhatnak a túl nagy falatok bekebelezésébe. Egerek, kisebb rágcsálók, tenyésztett gyíkok egyaránt adható nekik. A frissen kelt kígyók napos egérrel, gekkófarokkal indíthatók el a növekedés útján, problémás esetben leütött napos egérrel tömhetőek, míg maguktól el nem fogadják az élő prédát. A fejlődésben lévő egyedek már átszoktathatók a fagyasztva tárolt táplálékra.

Az állatok etetése külön, külön történjen, mert másként táplálkozási őrületükben egymásba fonódnak, és halálra szoríthatják, sőt el is nyelhetik egymást, mely gyakorta mindkét állat pusztulásával végződik. Magam, heti egy alkalommal egy nagyobb, vagy két kisebb táplálékállatot adok nekik, a hímek kevesebbet fogyasztanak. A nőstények a tojásrakást követő időszakban dupla mennyiséget kaphatnak, míg visszanyerik átlagos testtömegüket. Vedlés előtt, és közben nem táplálom őket.

Ivarérettségüket a hímek megfelelő tartás mellett 6 hónapos korukra már elérik, a nőstények esetében ez az időtartam 4 hónapra csökkenhet. Ebben a korban tenyésztésre fogni őket még nem tanácsos, ugyanis az első fészekrakás után nem táplálkoznak többé, és elpusztulnak. Emiatt érdemes megvárni a 18 hónapos kort, mikor az állat súlya meghaladja 250 grammot, hossza pedig a 75 centiméteres hosszúságot. Ekkor már egy kifejlett egeret is képesek elnyelni, bőrük megszakadása nélkül. A túl gyakorta szaporodó állatok lassabban nőnek, és soha sem érik el a később tenyésztésre fogott állatok méretét.

Az afrikai házisiklók egész évben szaporodnak. A párzást követő két hónapban lerakják tojásaikat, melyek inkubációs ideje további két hónapot tesz ki. Mikor azt látjuk, hogy a nőstény fel-alá kúszik tojásrakó helyet keresve, tegyünk be tojató dobozt, nedves talajjal, vagy nedvesítsük az egyik sarkot, hogy könnyen megtaláljuk a fészket. A nőstények az első hónapban beszüntetik a táplálkozást, vedlenek, s utána lerakják tojásaikat, átlagosan 8-10 darabot, de ennél nagyobb mennyiség sem számít ritkaságnak.

A barnás színű tojások terméketlenek, ezeket a keltetőbe helyezéskor el kell távolítani. Amennyiben túl későn vesszük észre a fészket, és a tojások menthetetlenül összeragadnak, együtt helyezzük el őket, a tönkrement, vagy terméketlen darabokat szórjuk meg szénporral,így az egészségesek nagyobb valószínűséggel maradnak épek, és kelnek ki.

A keltető közeg lehet nedves vermikulit, kertészeti perlit, vagy ha egyik sem állna rendelkezésünkre, nedves kókuszrostot, tőzeget is használhatunk, bár az előbbi hajlamos a penészedésre. A nedves keltetőben a termosztátot 28 celsiusra állítom, és háromnaponta ellenőrzöm, miként áll a dolog. Bár 24-29 fokig a kiskígyók kikelnek, az e feletti hőmérséklet fejlődési rendellenességet okoz, púpos, csomós, egyszemű stb. egyedek jönnek létre. Ha jót akarunk, egy évben kettőnél többször nem engedjük pározni kígyóinkat, ellenkezőleg 60 naponta újabb fészekaljakkal, és megrendült egészségi állapotú felnőttekkel kell számoljunk.

A kis „cipőfűzők” szüleikre hasonlítanak falánkságukban is, a problémás eseteket leszámítva jól esznek. A nem táplálkozó jószágnál én Chris Harris módszerét követtem, mely a következő lépésekből áll:

1.Próbáljuk kis dobozban éjjel etetni

2.Próbálkozzunk élő naposegérrel

3.Az előzőleg megölt naposegér fejét nyomjuk szét, s az agyat kenjük a kiskígyó orrára

4.Hagyjuk egyedül a problémás állatot eredeti helyén, és kínáljuk meg ott.

Ha nem működik a metódus, maradjunk a klasszikus tömésnél.

Remélem ezzel a pár sorral hozzájárultam, hogy az afrikai házisikló visszatér a terraristák gyűjteményeibe, s mint hobbiállat, ismét nagyobb figyelmet kap kezdőktől és tapasztaltaktól egyaránt. Megérdemli!

Írta: Moharos Levente
A Herproom - online terrarisztikai és herpetológiai magazin engedélyével.